Dokumentumok

2016 nyarán készült dokumentumok:

A fenti dokumentumok részletesen tartalmazzák, hogy a cég értéke 2019-re miért növekedhet akár tízszeresére is, azonban az alapító a cégbemutatón (új tulajdonostársaival) részletesen kifejti, hogy az öngerjesztő (önterjesztő) üzleti modell miatti exponenciális fejlődés hogyan teszi lehetővé akár a több százszoros növekedést is. (Ezen tervek megvalósulására a teljes validáció ellenére sincs 100%-os garancia.)

Augusztus végén az MNB – cégbemutatón is említett – határozatát megküldte, abban az alapítónak megtiltotta más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása tevékenyéget. Ugyan az alapító – a bíróságra beadott keresetében is – vitatja a határozat több megállapítását, de mivel szándékában áll nem csak az amerikai, hanem a magyar törvényeknek is maximálisan megfelelni, ezért úgy döntött, hogy a későbbiekben a részvényeiért – a cég tőzsdére meneteléig – pénzt vagy bármilyen anyagi jellegű ellenszolgáltatást magyar állampolgároktól nem fogad el, azokra visszavásárlási garanciát nem vállal(hat), a későbbiekben a fejlesztéshez szükséges forrásokat közösségi előfinanszírozással teremti elő.

A fentiek érdekében a későbbiekben Jáger László a tulajdonában lévő részvényekből – bármilyen ellenszolgáltatás vagy kötelezettségvállalás nélkül – ajándékba részvényeket kínál azok részére (elfogadásuk nem kötelező), akiket azon Euro Discount Club logós Kártyakibocsátói jelölnek meg, akik EDC logóhasználati kereteket (elő)vásárolnak. (Azok jövő év tavaszától – az applikáció segítségével – díjmentesen hívhatóak le, de – a kártyagyártási költségek megfizetésével – akár azonnal is felhasználhatóak, a kártyák több mint ezerkétszáz helyen már most is használhatóak.)

A saját arculatú, akár ügyfél-lojalitás erősítésre, akár munkatársi jutalmazásra vagy akár karácsonyi családi kártyákra felhasználható EDC logós keretek a későbbi években is bármikor felhasználhatóak, lényeg az, hogy az EDC Kibocsátó Partnerei a feltöltött egyenlegüket EDC logóhasználatra váltsák be a következő hónapok utolsó munkanapjáig és bruttó forint összegekben:

részvénytípus: E TE SZE
2017. október 3.000.000 400.000 60.000
2017. november 3.300.000 440.000 66.000
2017. december 3.600.000 480.000 72.000
2018. január 3.900.000 520.000 78.000
2018. február 4.200.000 560.000 84.000
2018. március 4.500.000 600.000 90.000
2018. április 4.800.000 640.000 96.000
2018. május 5.100.000 680.000 102.000
2018. június 5.400.000 720.000 108.000
2018. július 5.700.000 760.000 114.000
2018. augusztus 6.000.000 800.000 120.000

Az alapító fenti vállalása megtalálható a Szolgáltató Keretszerződés 7-es pontjában. A dokumentum elérhető azon oldal 4-es pontjából is, ahol a szükséges regisztráció – bármilyen kötelezettség nélkül – elvégezhető.

Pozitív döntése esetén – a regisztráció után – lépjen be az adminisztrációs felületre, ott az Egyenleg feltöltése menüpontban hívja le a választott összegű díjbekérőt, majd azt utalja át. (Amennyiben fenti oszlopokban látható összegek többszöröse kerül EDC logóhasználati díjakra elköltésre, úgy az adott sorozatú részvényekből arányaiban többet fog az alapító a megjelölt személy(ek) számára ajándékozni.)

Bármilyen kérdés esetén keresse Jáger Lászlót az elérhetőségein.